Balázsék is felszálltak a fake news vonatra
2019. január 18. írta: Geek Peet

Balázsék is felszálltak a fake news vonatra

Történt, hogy Balázsék hivatalos Facebook oldalára felkerült péntek reggel egy bejegyzés a következő szöveggel:

Vicces! 14 szülő, aki letörte a gyereke büszkeségét Facebookon, amikor trollkodva a gyerekük bejegyzése alá kommentelt egy ütőset. Volt hasonló oltásotok?

És belinkelve egy oldal, ami az egybeminden.info névre hallgat. Szenteljünk egy pillanatot azért annak, hogy ha egy bejegyzésben külön fel kell hívni a figyelmet arra, hogy most valami vicces jön, akkor már eleve mínuszból indulunk, de ha más nem, a tudatos fogyasztó fejében már a .info végződés láttán megindulnak a szirénák, jelezve, hogy kattintás után bizony a f@szerdőbe készül és legalább próbálja meg becsukni a száját – kivéve persze, ha élvezi az ilyesfajta interakciót, mert akkor teljes sebességgel tessék a rajtgépből elindulni.

rawpixel-780496-unsplash.jpg

Nyilván felkerestem én magam is az oldalt, ami egyébként a jelek szerint idén januárban kezdte meg üzemelését, de ha valakinek gyanúsan ismerős a neve, akkor az nem véletlen. Az urbanlegends idén is lehozta a legnépszerűbb kamu oldalak listáját, és azon szerepel egy mindenegyben nevezetű blog, ami azt hiszem, jó néhány változáson ment már keresztül (ha minden igaz, most épp minden-egyben.com helyen hasít, meg cirka 745 ezer követővel a Facebookon). Itt két lehetőséget látok: vagy az egybeminden.info az új weboldaluk, vagy valaki meglátta az üzletet abban, hogy egy álhír oldalt koppintson le… oh, the irony!

Egy ilyen platformon megjelent „cikket” sikerült hát megosztani, amihez ezúton is gratulálok!

Nézzük a tartalmat!

Mit is osztottak meg egész pontosan? Mert ugye ha az oldal hírneve a béka jéghideg segge alatt is van, attól a kontent még lehet érdekes és/vagy igaz (HAHA! Egyébként nem, de hagyjunk helyet a kételkedésnek.)

Elvileg 14 fiatalról számolnak be, akiket leoltottak a szüleik a Facebookon, mikor azok olyasmit posztoltak, amivel szerettek volna vagányabbnak tűnni, mint amilyenek valójában. Azért azt tudni kell, hogy nyugaton jobban megy a Twitter, mint hazánkban, nagyon sokan használják kortól és nemtől függetlenül, mert gyors, mert rövidek a tartalmak, mert közvetlen és követhető. Tehát a többségük eredetileg a Twitterről származik és angol, ezeket megfogták, lefordították, fogtak egy tetszőleges Facebook státusz generátort, és így lettek ezek a bejegyzések, és így lett például a gyanúsan afroamerikai lányból Csonka Henriett. (Azért bevallom, ezen a ponton én magam is felröhögtem, de sokkal inkább szólt ez a helyzet abszurditásának, semmint magának viccesnek szánt bejegyzésnek.)

 csonka_henriett.png

Na jó, de miért kell Balázsékat mindig piszkálni?

Azért, mert Balázsékat közel 450 ezer ember követi a Facebookon, a legutóbbi hallgatottsági adatok szerint a Rádió 1 országosan a negyedik, Budapesten pedig a leghallgatottabb rádió, ami a napi átlag hallgatottságot jelenti egymillió feletti eléréssel. Ha jól sejtem, Balázsék továbbra is baromira futnak, egyébként arra nem találtam adatot, hogy a reggeli sávban kik a legnépszerűbbek, de jó eséllyel Top3-ban vannak. Ez mindamellett, hogy baromi nagy siker és jár nekik a gratuláció, felelősséggel is jár. A népszerűség magával hozza azt is, hogy minden mozdulatukat figyelik, ha kicsit erősebbet szellentenek, még abból is hírt gyárt a bulvár média, mert baromi jól fogy minden, ami a nevükkel fémjelzett. Emellett persze kiváló alanyai az álhíreknek is, amin ha nem is naponta, de hetente legalább egyszer elszörnyülködnek.

Nem tudom, tetszenek-e érzékelni ismét a helyzet iróniáját, hogy ezek után pont ők osztanak meg egy ilyen kontentet egy ilyen oldalról. De miért tesz bárki is ilyet, mikor pontosan tudja, hogy az oldal nem megbízható, a tartalom nagy kegyesen is csak gyenge és ennyi ember fog rajta kiakadni, s mindenki más okból?

Hát pont ezért!

Facebook aktivitással a győzelemig

A Facebookon generált aktivitásért ölni tudnának a cégek, a tartalomgyártók. Az eléréseknél nincs nagyobb fegyvertény, s ehhez bizony ismerni kell egyrészt a Facebook működését, másrészt a közönséget, akit el szeretnénk érni. A legnagyobb ütőkártya minden oldalnál a saját (live) videók, aztán a saját képek, aztán a saját tartalom és csak utána jöhet minden máshonnan megosztott videó/kép/oldal. Ami viszont fontos, az az aktivitás. Minél aktívabbak egy posztnál az emberek, annál több mindenkinél fog megjelenni, nagyobb az elérés, nagyobb a népszerűség, drágább a reklám, több a lóvé, nagyjából ez itt a sorminta. Tehát senki ne higgye azt, hogy miután Balázsék rájöttek, hogy amit megosztottak, az valójában köszönő viszonyban sincs a valósággal, akkor leszedik a posztot, mert már most, alig két órával a kikerülése után már 2500 lájknál és 216 megosztásnál jár, ami magyarországi viszonylatban egy közepesen erős tartalomnak számít.

Írtunk már arról, miért probléma a fake news, miért gáz az, hogy egyre inkább terjed, hogy milyen oldalak próbálják felvenni a kesztyűt ellenük és hogy akár még választásokat is befolyásolhatnak a gondolkodás nélkül továbbosztott végnélküli posztok, úgyhogy ezt most nem részletezném. A legnagyobb gond az, hogy az emberek tudatában összemosódnak a megbízható és az ál tartalmak, és pont az ilyenek miatt. Balázsék megbízható forrásnak számítanak, és amikor ilyen oldalakról vesznek át bármilyen szűrő nélkül tartalmat, akkor az emberek fejében nem a vészharangok kondulnak meg, hanem idővel arra fognak asszociálni, hogy az egybeminden.info (még leírni is fáj…) egy megbízható oldal. És akkor csont nélkül beszopják majd az olyan cikkeket is, mint az egészségügy rovatuk alatt található hangzatos kijelentés:

Azok az emberek, akik folyamatosan panaszkodnak és sajnálkoznak, csökkentik az életerődet!

Hát az enyémet inkább ezek a cikkek csökkentik nagy mértékben, s bár ez az utolsó mondat kiváló végszó lenne, azt azért még hadd tegyem hozzá, hogy akik ezen a fenti eseten felháborodtak – többek közt én is felkaptam a fejem és azóta is fogom –, azok nem feltétlenül azért tették, mert nem értik a viccet, nem tudnak ellazulni vagy túl nagy jelentőséget tulajdonítanak egy ártatlan poénnak, hanem mert Balázsék ez esetben – már nem először –  nem éltek, hanem csak visszaéltek azzal a bizalommal és népszerűséggel, amit hosszú évek munkájával értek el, mindezt néhány olcsó, lopott poén kedvéért.  

A bejegyzés trackback címe:

https://geekgyik.blog.hu/api/trackback/id/tr414570418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KissGecihuszár 2019.01.19. 09:59:19

Erre szokják aszondani, hogy a lónak 4 lába van, mégis megbotolik... Nem is az a legnagyobb gáz, hogy Sebi Bali& Ferkó, valamint Janó bármit is úgymond benéztek volna, hanem az (lenne) , ha nem kérnének elnézést, tehát nem gyakorolnának önkritikát és szépen a "kérem, haladjuk tovább, nincs itt semmi látnivaló" szellemében továbblépnének, oszt jónapot lenne...
Bájdövéj; már csak pár hét és a fő konkurens,azaz a Music FM Önindítója Bochyval, Danival, Gyurival és a CUKEEE Anettel végleg szilenciumba borul, ugyanis febr. 7-től lejár a Music sugárzásija, melyet ugye nem hosszabbíthattak meg! Így tehát borítékolhatóan tovább nő S. Baliék hallgatottsága, ugyanis a Retro-n Happy Endrécske és Hudák kisasszonyka -hogy is mondjam- nem domborítanak, a Petőfin Levikééktől sem dobtam még el a hajam...

Pepejoe 2019.01.19. 10:42:30

Geek
Szerintem túl sokat szenteltél a dolognak, nincs ebben ennyi. Benézték, hát benézték, aki dolgozik az néha így jár.

cso zsi 2019.01.19. 11:27:05

Balázsék... Minden nap hülyeséget beszélnek, ha leoltanák őket, már nem is arról folyik a téma.
De "ez kell a népnek".
@KissGecihuszár: Mindegyik egy rakás sz... a kezdetektől.
Pont ezektől a hányadék médiakurváktól (ez esetben nem a nők).

Treff7 2019.01.19. 11:34:40

Nem nézték be. "Szia Balázs! 50-100? ért be tudnád nyomni az oldalt valahogy a műsorba? Szuper! Dánke!" Persze szvsz

mojoking77 2019.01.19. 11:38:17

ENNYIRE semmi mas dolgod nincs az eletben kedves bloggazda?
Irigyellek.
Vagy nem kene? Lehet, akkor viszont sajnallak.

2019.01.19. 13:06:14

"Azok az emberek, akik folyamatosan panaszkodnak és sajnálkoznak, csökkentik az életerődet!"

Így jutnak energiához, ha tényleg megsajnálod őket.

impala 2019.01.19. 14:14:57

Balázs szerint a Hold sem végez tengely körüli forgást :)
saját fülemmel hallottam anno.

Geek Peet 2019.01.19. 14:56:11

@KissGecihuszár: kifejezetten érdekelne, hogy mekkora most a hallgatottságuk és mennyi a többieknek, de hiába kerestem, nem találtam semmit erről. Kíváncsi lennék a tényleges adatokra, személyesen én őket preferálom, és hajlamos lennék azt hinni, hogy akkor ők a leghallgatottabbak, de hát ez nyilván nem így működik.

Geek Peet 2019.01.19. 14:58:23

@Pepejoe: pont ezért szenteltem neki ennyit, mert szerintem ez teljesen tudatos. Mármint tudták, hogy mit osztanak meg, és mégis. Azt mondjuk nem tudom, ki felel a Facebook posztokért, de hát az ő nevük alatt fut.

Geek Peet 2019.01.19. 15:02:19

@cso zsi: Én kifejezetten örülök, hogy sokszor beleállnak kényesebb témákba, a diskurzus már sokat számít, lásd a pénteki "harcikutya"-tartás, csak hogy a legutóbbit említsem. Aztán persze lehet velük egyetérteni meg nem egyetérteni, meg persze lehet, hogy sokszor hülyeséget beszélnek, de legalább elindul egy párbeszéd, ami mindenképp pozitív.

Geek Peet 2019.01.19. 15:05:16

@mojoking77: ha az utánad következő kommentet nézem, akkor köszönöm, ettől most feltöltődtem :)

Pepejoe 2019.01.19. 15:47:38

@Geek Peet:
Szerintem nem tudatos.
Abban meg biztos lehetsz, hogyha Bazsi akár egyszer is beírt bármit a fácséra személyesen, olyan magasról szarja le, hogy elszédülnél. Többször hangsúlyozta már, hogy egy fertő az a hely és mindegy neki, mi van ott/mi nincs, egy szükséges rossz. Mivel a hallgatottságuk messze a legmagasabb, megteheti, hogy épp lef.ssa a te vagy én véleményét, mi az égés/benézés az f.b. oldalukon vagy bármi. Ez persze provokatív, de az egész ember az. Ezt lehet szeretni vagy nem, mindenesetre működik. Most is épp reklámot csinálunk neki (és neked is) és ha ezért hétfőn valaki belehallgat a szűk 4 órájába, nem fogja érdekelni az eheti benézett poszt, hanem ott és akkor hallgató lesz, valamint jó eséllyel ott is fog ragadni. Ennyi.

Rébusz 2019.01.19. 17:15:50

Szerintem csak egy szerencsés egybeesésről van szó. Egy elbutult oldal megtalálta az elbutított közösségét.

cso zsi 2019.01.19. 18:23:57

@Geek Peet: Az országosan fogható rádióknak nagyobb a hallgatottságuk.
Tehát a hülyeséget is könnyebben terjesztik.
Ugyanez a helyzet az ingyenesen fogható földi digitális tévéadásokkal is.
Ha arra "van pénze", akkor azt nézi, és el is hiszi hogy So.... valamint a "bányászbéka jobban teljesít". stb. ;)

zuhanorepulesss 2019.01.19. 18:44:18

Valóban ennyire gáz, hogy egy bulvárból ismerté lett ember gagyi és cuki (ciki) híreket osztogat meg a saját facebook oldalán? Vajon Benned szimplán az önérzet dominált, vagy felismerted, hogy így, hogy ha a felkapott fake news és Sebi szókapcsolat feszegeted, magasabb lesz a kattintások száma a blogodon? Ha előbbi, megértem, ha utóbbi, okosan felismerted.

az övezet gázai 2019.01.19. 20:25:12

@mojoking77: a kedves bloggazdának tökéletesen igaza van. Egy hallgatott műsorban nem az ostobaságokat kellene propagálni. Ez felelősség.
Én kiakadok az összes áltudományos szarságokon, a minden "E-szám rossz" mentalitáson, a homeopátia alig burkolt elfogadásán is. Mondjuk, pár éve nem hallgattam. A fentiekben általában SB a hunyó, a többiek inkább lapítanak vagy szervilisen bólogatnak.

az övezet gázai 2019.01.19. 20:28:09

@Rébusz: a buta oldalak nem csak megtalálják, de termelik is a sötétséget.

Phteven 2019.01.20. 07:00:40

@impala: A sajat tengelye korul valoban nem forog.

Wise Lady · http://www.wiselady.hu/ 2019.01.20. 08:26:24

@Phteven: A Hold forog a saját tengelye körül, ne írj már hülyeséget.
süti beállítások módosítása