Mese az idei év győzteséről
2018. december 03. írta: Geek Peet

Mese az idei év győzteséről

Az eredeti koncepcióm ezekkel a bejegyzésekkel az volt, hogy a hétvégére döntöm el mindig, melyik delikvensről fogok írni. Ennek egyik oka, hogy addigra telik meg csordultig a hócipőm ezekkel a rém kínos esetekkel, a másik, hogy dolgozik bennem az örök optimista és mindig úgy érzem, jöhet még a héten ennél is rosszabb.

Erre ma, hétfő reggel befutott az abszolút győztes, s teljes bizonyossággal állíthatom, hogy nem csak a hetet, hanem egy lendülettel vitte az egész decembert és vele együtt 2018-at is.

jack-hamilton-271069-unsplash.jpg

Úgy gondolná az ember, hogy az a felület azért minden felhasználónak ismerős, amit minden nap lát. Ez nem csak a gépek világában igaz, hanem akár az utcán is, megszokott képek, megszokott emberek. Ennek köszönhető többek között a rutinból vezetés is, erre is mindig mondják, hogy veszélyes, az ismert közegben is ugyanakkora figyelemmel kellene vezetnünk, mint ismeretlen területeken.

Tehát ezzel lényegében azt mondjuk, hogy sokszor hasznos, már-már üdvös megoldás lehet ismeretlen helyzetekben is a jól bejáratott koncepciókat használni.

Főhősünk Károly, akivel szerintem most beszéltem életemben először, így tehát mindenféle prekoncepció nélkül és pusztán mai viselkedése alapján sikerült róla megállapítanom, hogy totál agyhalott szegény és egy szobanövény több értelemmel bír, mint ő.

De ne szaladjunk előre.  

Károly azzal hívott, hogy megpróbál bejelentkezni valahova – a nehezebb felismerhetőség érdekében igyekszem nem részletezni, hogy milyen programról van szó, bár ilyen értelmi képességgel számomra meglepő lenne, ha Károly feltalálna az indexre, de azért az ördög nem alszik.

Szóval bejelentkezési felület: sikerült reggel belépnie, de a program azóta egyszer újraindult és azóta nem megy.

– Értem, mi a hibaüzenet?

Felolvassa jó cserkész módjára, majd rögtön elkezdi darálni, hogy 3 órája ezt a képet nézi és most már tele van a fasza az egésszel, az élettel, velem, a programmal, de legfőképp velem.

– Értem, nyomd meg az okét.

Károly erre nem számított.

– De hát az nincs odaírva a képernyőre, hogy nyomjam meg! – háborog, aztán átvált gúnyosba, csak mert ilyenkor valamiért úgy érzik, hogy ez megoldja a problémájukat, vagy mert azt gondolják, engem érdekel, ha utálnak. Ha így lenne, minden nap sírva mennék haza, illetve már akkor felkötöttem volna magam bánatomban az első utamba kerülő fára, mikor még call centeresként dolgoztam az egyik nagyobb telefonszolgáltatónál, de ha azt túléltem megőszülés nélkül és nem lettem alkoholista sem, akkor Károly sem lesz túl nagy hatással az életemre.

Szóval ekkor kérdezett vissza gúnyosan: – És akkor, ha megnyomom az okét, mégis mi fog történni?

– Hát miért nem nézzük meg? – kérdeztem kedélyesen, és gondolatban már ezt a posztot fogalmaztam, illetve erősen koncentráltam arra, hogy ne röhögjek nagyon. Összetett feladat, de sebaj.

A vonal túlsó végén tapasztalható csendből rögtön levágtam, hogy tovább sikerült lépnie és minden megy, mint bármikor máskor, s bár tényleg, TÉNYLEG nagyon nehéz lehet az embernek szembemenni azzal, ami időnként a képernyőre van írva, de néha nem árt kilépni a komfortzónánkból és bátornak lenni: ne féljünk az OK gombtól!

Károly csendben van, hallgat, nem szól egy szót sem, én meg kivárok, és milyen jól teszem, mert így megint a nyakamba öntheti a szart, ami gyülemlik benne.

– És nekem honnan kellett volna ezt tudnom, hogy meg kell nyomni?!

Tényleg, honnan is? Olvasni csak tudsz, te barom!

– Sehonnan, elvégre tényleg nem volt odaírva – felelem inkább.

– És ennyi volt? Ha ezt három és fél órával hamarabb megnyomom, akkor nem kellett volna eddig itt ülnöm?

És tudom ám, hogy a rossz hír hozóját gyűlölik mindig a legjobban, de nem tehetek róla, nem tudom neki azt felelni, hogy nem, kedves Károly, ez három és fél órával ezelőtt nem ment volna, csak most, csak itt, csak úgy, hogy felhívtál, mert kell hozzá a Mars meg a Jupiter kedvező együttállása, máskülönben nem megy, az hétszentség.

– Igen.

– Hát… Legközelebb ezt jobban kommunikáljátok ki kérlek, mert nem túl felhasználóbarát!

Hát így csapta rám a kagylót, én meg még mindig nem vagyok benne biztos, hogy lehet-e ezt úgy kommunikálni, hogy az a Károlyoknak is mindig jó legyen.

A bejegyzés trackback címe:

https://geekgyik.blog.hu/api/trackback/id/tr9814417042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.