A mindent gyógyító csodaszer
2019. május 23. írta: Geek Peet

A mindent gyógyító csodaszer

avagy a hülyeség kora

Hol máshol terjedne a hülyeség a leggyorsabban, ha nem a közösségi médiában? Jelen sztorink a YouTube-on és a Facebookon kapott szárnyra, és egyelőre még nehéz megjósolni, meddig jut, de én személy szerint ígéretes karriert jósolok neki.

autism.jpg

Forrás: Unsplash

A sztori egyébként nem most, hanem még 2010-ben kezdődött, utána elszórtan bár, de továbbra is jelen volt a köztudatban, de úgy tűnik, most új erőre kapott. A mindent gyógyító MMS, vagyis Master Mineral Solution nagyjából annyit tesz, hogy mesteri ásványi megoldás, és egy Jim Humble nevű pasashoz köthető. Az ÁNTSZ 2010-es írása szerint

Az MMS a nátrium-klorit (NaClO2) 28%-os oldata. Általában egy úgynevezett „aktiváló” folyadékkal együtt forgalmazzák, amely citromsav. A használati utasítás szerint az MMS-t és a citromsav cseppeket 1:5 arányban kell vegyíteni, majd vízhez vagy gyümölcsléhez keverve meginni. A használati javaslat szerint 1-2 csepp MMS-sel kell kezdeni a kúrát, majd ezt folyamatosan napi 2-3-szor 15 csepp mennyiségre kell növelni. A termékismertetőben közlik, hogy a nátrium-klorit és citromsav együttesen klór-dioxidot (ClO2) alkot, ami a szer hatóanyaga.

A klór-dioxid ismerős lehet, bár a magyar nyelvben elterjedtebb másik neve a fehérítő. Tehát Jim Humble, a szcientológusból lett gyógyító szerint a fehérítővel kezelhető „az emberiség számára ismert legtöbb betegség”, köztük a HIV, TBC, sclerosis multiplex, malária, hepatitis és persze a rák.

Kár, hogy ez korábban senkinek nem jutott eszébe, és eddig olyan balgaságokra pazaroltuk a klór-dioxidot, mint felületek fertőtlenítése.

Ki a fene az a Jim Humble?

Túl sokat még a honlapjáról sem lehet megtudni arról, hogy milyen tanulmányokat folytatott, helyette inkább arról mesél, hogy milyen területeken és hány évig dolgozott. Misszióját az egészségért a 20-as éveiben kezdte egy ételraktárban, majd eltöltött 20 évet a repülőiparban, hogy végül a bányászatban kössön ki. Ha ez nem lenne elég meggyőző a szakértelméről, a biója szerint 1996-ban Dél-Amerikában, aranykeresés közben felfedezte a később MMS-ként elhíresült szert, ami gyógyítja a maláriát. A csoda doki ezután Afrikában folytatta misszióját, ahol állítása szerint közel 5000 embert gyógyított ki a maláriából.

jim_humble.jpg

"Ments meg az életed, vagy egy szerettedét" - forrás: kobo.com

2010-ben megalapította a Genesis II Church of Health and Healing (Genezis II. Egészség és Gyógyítás Temploma) nevű nem-vallásos egyházat, melynek célja a betegség nélküli világ elérése. Az egyik könyve szerint az egyháza törekvése nem kevesebb, mint

megvédeni az emberek jogát ahhoz, hogy saját egészségüket a kezükbe vegyék, s saját személyes felelősséget vállalni érte, miközben nem engedik meg másiknak, hogy beleszóljanak.

Az MMS újbóli felbukkanása

Bár Jim állítja, hogy kiforgatják a szavait, és sosem mondta, hogy az MMS bármilyen betegséget is gyógyítana – pusztán megöl minden kórokozót és mérget a szervezetben, ami utána képes saját magát meggyógyítani –, mégis sokan követik megkérdőjelezhető tanait. Egy Kerri Rivera nevű nő odáig fejlesztette mindezt, hogy rátromfolt Humble cseppet sem szerény kijelentéseire, ugyanis szerinte az MMS gyógyítja az autizmust. Humble templomához közel tíz éve csatlakozott, azóta állítása szerint az MMS teljesen kigyógyította a gyerekét az autizmusból.

Olyan volt, mintha a lelke nyolc év után először tért volna vissza a testébe.

Mindez kellő alapot biztosít számára ahhoz, hogy más szülőknek tanácsot adjon, sőt, még könyvet is írt Az autizmus nevű tünet kezelése címmel. Rivera szerint az autizmus okozója egy parazita, aminek jelenléte a gyerekek bélmozgásából jól kimutatható. Ennek elpusztítására és ezzel egyidőben az autizmus kezelésére nemcsak az MMS szájon át történő adagolására buzdít, hanem az ún. MMS beöntésekre és fürdőkre is.

Értelemszerűen az MMS használata semmilyen bizonyítható pozitív hatással nem jár. Kanadában és Írországban betiltották, Amerikában tilos emberi fogyasztásra árulni. Dél-Afrikában, Írországban és Ausztráliában több megbetegedést is az MMS-hez kötnek. Az ÁNTSZ szerint

A termék fogyasztása hasi görcsöt, hányást, súlyosabb esetben methemoglobinémiát, hemolízist, és veseelégtelenséget okozhat. Ugyanakkor nincsenek tudományosan dokumentált adatok arra vonatkozóan, hogy bármely súlyos megbetegedés hatásos ellenszere lenne. A szer alkalmazása komoly egészségkárosodást okozhat, és az alapbetegség megfelelő orvosi kezelés hiányában tovább súlyosbodhat.

Rivera és a sikeres közösségi média kampány

A módszereit leginkább a YouTube-ot és a Facebookot használva terjeszti, de korábban volt rá példa, hogy szemináriumokat tartottak az érdeklődő közönségnek. Számos nyitott és zárt Facebook csoporton keresztül juttatja el tanait a követőihez, ál-szakértőket von be, akik hitelesnek tűnő bizonyítékokkal próbálják alátámasztani az MMS csodálatos gyógyító hatását. Nagyjából a közösségi média felületeknek köszönhető, hogy Humble elméletei ilyen hosszan életben maradtak, még ha szerencsére csak egy szűkebb körben is.

A fent említett Facebook csoportokban számtalanszor felhívják a szülők figyelmét arra is, hogy semmilyen hivatalos szervnek, legyen az orvos, szociális gondozó vagy bármilyen hatóság, ne árulják el, hogy MMS terápiában részesítik a gyereküket, attól tartva, hogy a hivatalos szervek „beleszólnának” az életükbe, vagy elvennék tőlük a gyereküket. Aktivisták, akik évek óta kampányolnak az MMS alkalmazása ellen, sikeresen beépültek több zárt Facebook csoportba is. A beszámolóik szerint a csoportok moderátorai előszeretettel adnak tanácsot a szülőknek, hogyan titkolják el az orvosok és nővérek előtt az MMS alkalmazását, illetve hogy tüntessék el az MMS nyomait, amennyiben vendégük érkezik.

A szülők gyakran osztanak meg képeket az MMS alkalmazásának következményeiről, kiütéses bőrt, véres székletet vagy sebeket egy-egy MMS-fürdő vagy beöntés után, amit a gyerekeikre kényszerítenek. Az egyik szülő azon aggodalmaskodott az aktivisták beszámolói szerint, hogy nincs-e véletlenül májproblémája a hároméves fiának, merthogy „egyre sárgább”. Az egyik anyuka így kér segítséget:

cdautism.jpg

Sziasztok! A lányom most már minden nap hány. 2 hónapja szedjük a cd-t [klór-dioxid], és az első hónaptól kezdve folyamatosan hány, szinte mindennap. Néha kétszer, ma háromszor! Más is tapasztalt ilyet?

Fiona O’Leary, egy ír MMS ellenes aktivista szerint az autista gyereknek akár napi 16 alkalommal szájon át adják be, napi 6 alkalommal pedig beöntés formájában adagolják a klór-dioxidot tartalmazó termékeket.

Természetesen az MMS-propagandisták tevékenysége nem korlátozódik pusztán a népszerűsítésre. A U.S. Mission Uganda, vagyis az Amerikai Uganda Misszió a Twitteren jelentette be, hogy jelentések szerint egy amerikai lelkipásztor ugandai templomokban terjeszti az MMS-t. A csoport határozottan ellenzi a terjesztést, és felhívja a figyelmet arra, hogy a szer veszélyes és nem alkalmas gyógyításra.

 

Ettől függetlenül a The Guardian riportja szerint több mint 50000 embernek adták már be a malária ellenszereként.

A YouTube a kulcs

Nemcsak autista gyerekeknél, de akár rákos betegeknél is elterjedt az MMS alkalmazása – merthogy nyilván mindent gyógyít. Képzeljük el, mennyire kétségbeesett lehet valaki egy ilyen betegséggel diagnosztizálnak, vagy mennyire kétségbeesett lehet egy szülő, akinek a gyerekénél diagnosztizálnak gyógyíthatatlan állapotot vagy potenciálisan halálos betegséget. Ki ne tenne meg mindent a gyógyulásért? Ezek a szülők gyakran fordulnak elkeseredetten az internethez, azon belül is a közösségi média felületekhez segítségért, ahol meg is találják az azonnali gyógyulást ígérő módszereket.  

Mivel számos közösségi média platform proaktívan próbál fellépni Humble és tanítványai terjeszkedése ellen, illetve a hosszas kampányolás utána a Facebook elkezdte nagy számban letiltani az MMS csoportokat és a csoportokhoz köthető felhasználói fiókokat, így a fókusz a YouTube felé tolódott. A YouTube akkor töröl ilyen tartalmakat, amennyiben valaki jelenti őket. A Business Insider szerint, mielőtt felhívták volna a YouTube figyelmét az MMS veszélyeire, és hogy mennyire népszerű a platformjukon, az MMS kulcsszóra rákeresve több száz támogató videót lehetett találni. Néhány esetben olyan videókkal is találkozhatunk, amikben emberek saját csodálatos gyógyulásaikról számolnak be, amik szakértők szerint teljesen megalapozatlanok.

Humble-nek is volt korábban saját csatornája, de ma már nem elérhető, tehát őt már nem lehet megtalálni a felületen. Ennek ellenére az MMS továbbra is népszerű, a TOP 20 video össznézettsége eléri a 3 milliót. Gyakran linkelnek át oldalakra, ahol megvásárolhatók a termékek, nagyjából 15 és 35 dollár között. De nem csak kifejezetten az MMS kulcsszóra keresve bukkannak fel MMS videók. A Business Insider szerint hamar találhatunk egy-egy videót az „autism treatment [autizmus kezelése]” első 30 találatában, az „autism cure [autizmus gyógyítása]” első 3 találatában, illetve ha azt írjuk be, hogy „malaria cure [malária gyógyítása]”, akkor egy MMS-népszerűsítő videó lesz az első találtunk a YouTube-on.

A legnépszerűbb figurák mind Jim Humble-höz és a Genezis II. templomhoz vezethető vissza. Sok tagnak saját, önálló csatornája van, ahonnan hirdethetik a tanaikat, amiket később maguk között referenciaként idézhetnek a gyógyulást kereső szülőknek és embereknek.

Természetesen a YouTube nem maradt tétlen. A BI jelentése után egyrészt töröltek egy csomó videót, másrészt kiadtak egy közleményt is.

A félrevezető információk ellen nehéz felvenni a kesztyűt, orvosi témák esetén pedig különösen aggasztó lehet a téves tájékoztatás. Több lépést tettünk ennek megoldására, beleértve más, hiteles oldalakhoz történő hozzáférést az olyan felhasználók számára, akik ehhez kapcsolódó tartalmakat keresnek a YouTube-on.

A közösségi szabályzatunk azonban tiltja a veszélyes cselekményekre buzdító tartalmakat, melyek potenciálisan fizikai sérülésekkel járhatnak, mi pedig minél hamarabb igyekszünk eltávolítani az ezen kategóriába eső videókat.

Ez persze mind dicséretes, de egy, a BI által megkérdezett informatikus szerint édes kevés.

Arra számítok, hogy a YouTube ajánlási algoritmusa sokkal több ilyen videót fog feldobni azoknak, akik megnéztek egy, akár érintőlegesen kapcsolódó videót – az én tapasztalataim szerint az algoritmus hajlamos egyre „extrémebb” tartalmakat ajánlani a felhasználóknak, arra bátorítva őket, hogy minél mélyebbre ássák magukat.

Szélmalomharc

Ahogy a YouTube-nak, úgy minden más közösségi média felületnek is nehéz dolga van. Minden nyitott platform átka ugyanaz: nem lehet kiszűrni ekkora mennyiségű felhasználó mellett az ártalmas elemeket. Annak ellenére, hogy a Facebook törölte Kerri Rivera legnépszerűbb oldalait, a nő továbbra is fent van a felületen, van több zárt csoportja és oldala is. KetoKerri, I am Keto Kerri vagy Keto&Fasting néven továbbra is megtalálható, de ha ez nem lenne elég, akkor más felületeken is terjeszkedik. Mivel korábban az Egyesült Államokban eltiltották az MMS árusításától, Rivera Mexikóba költözött, és onnan árulja a termékeit online.

Emma Dalmayne, egy MMS elleni aktivista szerint Rivera eltávolítása a Facebookról nem sok változást hoz majd magával, mivel meg fogja találni azokat az alternatív lehetőségeket, amikkel ugyanúgy promotálhatja a tevékenységét és a termékeit. Dalmayne korábban évekig követte Rivera tevékenységeit, és állítása szerint nagyon leleményes az új módok felkutatásában.

Amíg lesz kereslet rá, addig mindig lesz egy Kerri, egy Jim, egy Danny és egy Amanda. A csoportokat törlik, aztán titokban újraalakulnak egy-két napon belül, most épp a MeWe-n tűnt fel újra. Az a fajta téves elképzelés, miszerint az autizmus gyógyítható állapot, hogy valamiféle fertőzés vagy parazita okozza, sajnos sok szülő számára elfogadhatóbb, mint egy autista gyerekkel járó felelősség.

Kerrinek börtönben lenne a helye, ez tény. Nyíltan propagálja a fehérítős beöntéseket, cserébe pedig szabadon kószálhat.

A bejegyzés trackback címe:

https://geekgyik.blog.hu/api/trackback/id/tr3714852156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2019.05.27. 07:38:41

És ez még a jobbik eset, mert tudható, hogy kuruzslóval van dolgunk.
Mit kezdjen az ember azzal a gyógyszergyár-orvos duóval, ami pl cukorbetegségre olyan gyógyszert(?) ad, ami 10-ből legalább(!!) egy embernél húgyúti fertőzést, esetenként, állítólag ismeretlen okból ketoacidózist okoz, akár napokkal, hetekkel a szedés megszüntetése után is?
Mit lehet kezdeni azzal az orvossal, aki felírja a 10mg-ost azzal, hogy könnyen felezhető, miközben a tabletta bevonatán is látszik és a tájékoztatóban is írják, hogy "EGYBEN kell bevenni"?

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2019.05.27. 07:40:02

@Le a spammerekkel: ja, bocs... most látom, hogy ez inkább IT-s blog. Akkor tárgytalan.
süti beállítások módosítása