A héten megtartott amerikai félidős választások kapcsán ismét tömegesen árasztották el az összes közösségi médiás felületet az álhírek. A CNN riportja szerint a Twitter még múlt hónapban több ezer automatizált ál-felhasználót törölt ennek kapcsán, amik arra buzdították a választókat, hogy NE menjenek el szavazni. A Twitter szerint a legtöbb ilyen account demokratának adta ki magát.
– Számtalan fiókot távolítottunk el, melyek automatizált módon próbáltak félrevezető információkat megosztani, mely szembemegy a szabályzatunkkal. A folyamatot és a forrását is gyorsan megfékeztük – nyilatkozta a Twitter szóvivője.
Az esetet a Demokrata Kongresszusi Kampánybizottság (DCCC) jelentette a Twitter felé. A társaság szerint az Egyesült Államokon belül hozták létre és ott irányították a fent említett tevékenységet.
Az eset persze felvet kérdéseket, az egyik ezek közül az ilyen accountok szűrésének lehetősége. Elvárható-e a felhasználóktól, hogy egyáltalán utánajárjanak, hogy valódi híroldalt olvasnak-e, vagy csak egy hasonló, az eredetire hajazó weboldalra jutottak? Elvárható-e a legnagyobb közösségi felületektől, hogy hatékonyan szűrjék az ilyen tartalmakat a percenként felkerülő, több millió poszt közül? Vagy ha már teret adnak az ilyesminek, akkor az ő dolguk megfékezni a visszaéléseket is? Meddig terjed a felelősségük?
Miért érdekes ez egyáltalán?
Ha visszaemlékszünk – de ha nem, akkor én most segítek – igazán 2016-ban kezdett mindenki foglalkozni mélyebben a témával, méghozzá – ki nem találjátok – az amerikai elnökválasztás alatt, de főleg Trump győzelme után. Bár az oroszok azóta is tagadják, de 2017-re kiderült, hogy – különböző vizsgálatok alapján – bizonyíthatóan beleszóltak az elnökválasztási és az előválasztási kampányba is. Putyin személyesen rendelte el, hogy Hillary Clintont szabotálják, hisz az oroszok Trumpot favorizálták, így hát minden követ megmozgattak, hogy a demokrata jelöltet gyengítsék.
Hogy ez vezetett-e Trump győzelméhez, azt nem tisztem kideríteni (véleményem szerint nem csak ez), és a jelen poszt szempontjából lényegtelen is, de az biztos, hogy volt benne szerepe.
Szeretjük azt hinni egyébként, hogy a közösségi média nincs nagy hatással az életünkre, hogy mi csak azért járunk fel a Facebbokra, hogy tartsuk a kapcsolatot barátokkal, távoli rokonokkal, régi ismerősökkel, miközben óránként többször, kényszeresen vesszük elő a mobilt és görgetünk végig a hírfolyamunkon. És pontosan ezt a kényszerességet használja ki a Facebook, a személyes marketing legkifinomultabb eszközeit használva úgy, hogy jóformán észre sem vesszük, meg úgy, hogy közben mi magunk is akarva vagy akaratlanul befolyásolunk másokat.
Mivel az algoritmusuk Top secret kategóriába tartozik, így fogalmunk sincs, mi alapján generálja az általunk látott híreket, de ahogy mi belefutunk a mások által lájkolt/megosztott/kommentelt tartalmakba, ugyanúgy mások is látják a mi aktivitásunkat.
Mi a fake news?
Fontos mindeközben felhívni a figyelmet arra, hogy a kifejezett álhírgyártás nem elfogultságot jelent valamilyen irányba – az egy teljesen másik jelenség. Az ipari álhírgyártás jóval túlmutat azon, amit a közösségi terek megjelenése előtt újságírói elfogultságnak vagy csúsztatásnak tekintettünk, s nem is feltétlenül lehet élesen elválasztani minden hírt és két kategóriába sorolni őket – ahogy a művelt angol mondja, a szürkének is lehetnek árnyalatai.
A legtöbb propaganda-oldal tudatosan és direkt módon próbálja befolyásolni az olvasóit, gyakran hangzatos, clickbaites címekkel. A legnagyobb probléma nem is az, hogy semmi sem igaz abból, amit írnak, hanem hogy rész-igazságokat tartalmazó, egyoldalú információkkal bombázzák az olvasókat, s ez egy laikus felhasználó számára teljesen hitelesnek tűnhet.
Számtalan olyan bizonyítást nyert esetről is tudunk, mikor kormányok megbízásából terjesztettek álhíreket. Ilyen volt például a fent említett orosz befolyás mellett az az eset is, mikor Szaúd-Arábia twitteres felhasználóknak fizetett, hogy az ő perspektívájukból terjesszék a szaúdi propagandát.
Egy egészen más fajta, de ugyanúgy bevált stratégia még a gazdasági megfontolásból gyártott álhírek módszere. Ehhez annyi dolgunk van, hogy egy kicsit ügyesebb – vagy legalábbis az informatika órát sűrűbben látogató – ismerősünket kérjük meg, hogy dobjon össze egy oldalt, ami úgy néz ki, mint mondjuk az origo honlapja és oda gyártsunk le 30-40 cikket ex has. Kiváló módszer lehet erre, ha mondjuk bedobunk egy kalapba random szavakat, amik a médiában nagyon mennek (szar, ribanc, kiverte a biztosítékot, Facebook, szex, pénisz, reszelés), meg random kiválasztunk valami celebet (ez nem feltétlenül azokat a trasheket jelenti, mint Győzike, Szabó Péter, Fasza Tibi, VVakárki, hanem lehet ez politikus is vagy ami most nagyon megy, a hajléktalan főszereplő!), és a kalapból kihúzva őket összeállítunk egy tök random mondatot (megjegyzem, szerintem egy átlag Ripost cikk elkészülésének pont ez a folyamata, no offense). No most garantálom, hogy a fent felsorolt szavak tetszőleges permutációja irtó nagy tömeget vonzana egy-egy cikkhez, ha pedig ezt egy olyan oldalra tesszük ki, ami valamilyen formában hajaz egy nagyobb hírportál elérhetőségére (index.ru, origo.eu, hirek.akármi), akkor sokak számára teljesen legitim, hiteles hírnek fog látszódni.
Így terjednek az alternatív tudományok, a kattintásvadász oldalak, a konteók és a kamu hírek is, és ehhez nem kell feltétlenül rossz szándékkal bírnunk, elég a figyelmetlenség és a tudatlanság is.
Mit tehetünk ellene?
Az egyik legjobb ellenszere az álhíreknek a tudatos fogyasztói magatartás. Ahogy az élet minden területén, úgy a tájékozódásban is hasznos lehet, ha tudatosan választunk híroldalakat. De el lehet-e egyáltalán dönteni, hogy mi számít megbízható hírforrásnak? A függetlennek mondott, de politikai, gazdasági vagy más megfontolásokból nagyon is befolyásolt orgánumok mennyire tekinthetők megbízhatónak? Ezeket már nehéz eldönteni, és ez sem fekete vagy fehér, nagyrészt ízlés dolga, hogy ki milyen médiatartalmat fogyaszt. Sajnos arra is láttunk már példát, hogy korábban hitelesnek tekinthető, de mára propaganda-oldallá silányult sajtótermékeket fogyasztanak sokan megszokásból és hisznek el minden tartalmat különösebb utánajárás nélkül.
Nem árt egyes híreket más perspektívából is megvizsgálni, és ez alatt nem azt értem, hogy kérdezzük meg a szomszéd Marikát, hogy ő hallotta-e, mi történt, mert nagy valószínűséggel ő is ugyanúgy a Facebookról fog tájékozódni, és akkor a világon semmivel sem vagyunk előrébb. Hanem mondjuk ha beszélünk a magyaron kívül másik nyelvet is (és most nem mondjuk a szuahélire gondolok), akkor nézzünk utána egy-egy hírnek angol/német/spanyol hírportálokon. Ott is ezt írják? Tényleg ez történt? Tényleg bevonult Bécsbe tízezer migráns? Egyetlen osztrák lap sem hozta le a hírt? Hát akkor jó eséllyel kamu. Tényleg nácik árasztják el Európát? Nem tud róla a BBC? Akkor nem kell rögtön rettegni.
A gazdasági megfontolásból létrehozott kamuoldalak ellen egyet tehetünk: nem kattintunk. Miért? Mert épp ez a céljuk. Teledobálják Google-hirdetésekkel az oldalukat, minél több emberhez eljut, annál több pénzt kapnak, minél jövedelmezőbb a tevékenységük, annál tovább fogják folytatni. Ha nem kattintasz, nem lesz bevételük, és idővel nem éri majd meg nekik a sok macerát.
A másik, hogy év elején az urbanlegends.hu összegyűjtött egy terjedelmes listát a megtévesztő magyar híroldalakról, ezt itt meg is tudjátok tekinteni. Meg úgy nagy általánosságban az egész oldal az álhírekről szól, és sokkal okosabban és kitartóbban foglalkozik ezzel, mint én most, úgyhogy csak ajánlani tudom.
Ha baromi sok időnk van, kérhetjük szakember vagy nálunk hozzáértőbb személy segítségét is – ha épp olyan a téma, ez teljesen jogos módszer lehet. Az étkezési tanácsokban például szakavatott lehet egy dietetikus a piaci kofa helyett, aki szerint az kissé rohadt bio-krumplija fogja megszüntetni a hajhullásod. Vagy mondjuk megkérdezhetünk egy orvost is arról, hogy veszélyes-e az influenza elleni (vagy bármely másik) védőoltás, többet fog tudni a témáról, mint a random oltásellenes hipszter-anyuka, ugyanis bármilyen hihetetlen, de az unalmunkban elolvasott áltudományos cikkek nem érnek fel 8-10 év egyetemi oktatással.
Tanulság?
Hatalmas információmennyiség szakad ránk minden egyes nap, a jó részét ki sem tudjuk védeni és sokszor hajlok én magam is arra, hogy ezt a cunamit, amit elindított a social media, már nem lehet megállítani, de aztán mindig felsejlik a remény. Jelenleg az, hogy azért próbálkoznak tenni ellene, az USA-ban már legalább szabályozzák valamilyen formában, nálunk nyilván ez még fasorban sincs, de addig is tehetünk annyit, hogy mi magunk is tájékoztatjuk kevésbé tájékozott ismerőseinket, hogy amit megosztott/kommentelt/lájkolt, az kacsa. De ami a legfontosabb: tájékozódni, tájékozódni, tájékozódni! Ha már kinyílt előttünk a világ, éljünk a lehetőséggel!
